2013. febr. 11.

A Történelem az élet tanítómestere?

Sokan sokszor emlegetik Hérodotosz történetírótól ezt a mára már közhelyessé vált mondatot. Igen nagy kérdés, hogy lehet-e párhuzamot vonni elmúlt korok eseményei, történései és jelenünk között. Hiszen, ha csak az evangéliumot szemléljük, nagyon nagy körültekintéssel kell megvizsgálni Jézus szavait, és mondandójának üzenetét. A korban való jártasság sok információt nyújt, segít mélyebben megérteni az úr szavait, üzenetét.

Nem tudom, hogy lehet-e tökéletes párhuzamot vonni múlt és jelen eseményei között, hiszen Herakleitosz szerin nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba. Ugyanakkor sokszor megjelenik a ciklikus szemlélet is az emberiség történetében, illetve ha a Föld korszakait tekintjük. Mindenesetre jó lenne, ha az ember tanulna a saját illetve embertársai vagy ősei hibáiból. Ilyen értelemben fontos lenne, hogy tanítson minket a történelem, a saját történetünk.

Sokszor elcsodálkozom a rómaiak életén. Aquincumot bejárva arról tudunk meggyőződni, hogy mindenük megvolt már az akkori embereknek. Vízöblítéses WC, padlófűtés, vízvezeték, mozaikkal csempézett fürdőszoba, átriumos téglából épült ház, mindenféle finom étel-ital, fűszerek, sör, bor stb. Igazából a számítástechnikán és az elektromosságon kívül (ami egy áramszünet esetén nem áll a mi rendelkezésünkre sem) úgy éltek, mint mi. Úgy éltek, és ugyanazokkal a problémákkal találkoztak. Szegénység, kapzsiság, hatalomvágy, erkölcstelenség. A legfőbb bűnnek azonban a hübriszt tartották. Ez a görög szó határátlépést vagy túllépést jelent, amikor az ember túllép a saját határain, és istennek, felsőbbrendűnek képzeli magát. Ezt olyannyira komolyan gondolták, hogy még a legnagyobb hadvezérnek, hősnek kijáró ünnepen, a diadalmeneten is ott állt egy közszolga, aki arra figyelmezette az ünnepelt katonát, hogy halandó ember, elmúlik a dicsőség, „egyszer hopp, máskor kopp”. Képzeljük csak el a jelenetet, amint a nép szinte isteníti a hadvezért, a díszes harci szekerek előtt vonulnak a zsákmányként elfogott hadifoglyok, vonul a sokaság a Via Sacrán. Elől pöffeszkedtek a legfőbb hivatalnokok, a magistrátusok, minden templom nyitva állt, és minden istenség feldíszített szobra várta a hadvezért. Bemutatták az embereknek a meghódított városokat makettek formájában:

A szekereket fuvolások, őket pedig az áldozatnak kiszemelt, feldíszített bikák követték. Az áldozati bikákat különleges állatok követték (például elefántok), amelyeket a meghódított területről szereztek. Ekkor kerültek bemutatásra a legyőzött vezérek fegyverei és jelvényei, valamint maguk a vezérek. Ezután a szövetségesek ajándékai következtek, amikkel az imperatort tisztelték meg. A hadvezér kerek kocsiját megelőzték egyes sorban vonuló lictorai, akik babérlevelekkel díszített fascest hordoztak. Az imperatort az első időkben vörösre festették, később ettől a szokástól eltekintettek. A hadvezér aranyozott tógát (toga picta) és virágos tunikát (tunica palmata) viselt, baljában jogart, jobbjában pedig babérvesszőt tartott. Fejét Delphoi jósdájából származó babérkoszorú ékesítette. A kocsiban kiskorú gyermekei, néha jó barátai kísérték A diadalmenet estéjén az imperator barátaival közpénzen lakomázhatott Iuppiter templomában, majd éjszaka sípok és fáklyák kíséretében hazatért. A győztes hadvezér jutalomképpen egy ingyen házhelyet is kapott (domus triumphalis). Halála után hamvait a városfalakon belül helyezhették örök nyugalomra, és családja a háziszentélyben sok esetben diadalkocsis, koszorús szobrot állított emléke megőrzésére. (forrás: Wikipédia)

Ióannész Zónarasz szerint a rabszolga folyamatosan az alábbi mondatot sugdosta az imperator fülébe: „Respice post te, hominem memento te” („Tekints magad mögé! Ne feledd, hogy ember vagy!”). Egyesesek szeirnt akár trágárságokat is bekiabált a nép a diadalmenet során.

Bölcsek voltak a rómaiak – azzal együtt, hogy végül az emberi dicsőséghajhászás okozta a birodalom bukását –, hiszen tudták, hogy a hadvezér igazi harca csak most következik: nem elég legyőzni a küldő ellenséget, a belső ellenség nagyobb falat lesz, és pont a legrosszabbkor fog támadni. Na azt legyőzni tényleg hadvezéri feladat.

A múltnak ezt az üzenetét átvehetnék a hatalom uralkodói napjainkban is. Nem elfelejteni honnan jöttünk, nem elfelejteni hova megyünk, mi a célunk, és mit akar tőlünk az Isten. És ha akkora hitünk van ebben, mint akár csak egy mustármagé, hegyeket fogunk tudni megmozgatni.

Nincsenek megjegyzések: